információs technológia

2013. szeptember 05. 12:02 | Portfolio

A fél világot megelőzzük, ha időben indul a magyar mobiltárca

Hamarosan lezárul a magyar mobiltárca tesztje, az előzetes tapasztalatok szerint szívesen használják az új fizetési megoldást a pilotban résztvevők. Az érintésmentes mobilfizetést lehetővé tevő alkalmazás 2014 elejétől indulhat el. A technológia iránt az OTP aktív részvétele mellett a többi nagybank is érdeklődik, vagyis várhatóan a felhasználók széles körének lesz elérhető az alkalmazás. A Portfolio.hu kérdésére válaszolva Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke elmondta, hogy a felhasználóknak nem kell a pénzügyi csalóktól tartania, az alkalmazás biztonsági beállításainak köszönhetően a kártyacsalások kockázata minimális szintre, sőt, akár nullára is csökkenthető.

2013. szeptember 04. 16:21 | Portfolio

Mi áll a Nokia felvásárlása mögött?

Februárban, a barcelonai mobil kiállításon került szóba először a Nokia és a Microsoft között a mobilgyártó üzletág felvásárlásának a lehetősége és júliusra már megszületett a megállapodás. A tárgyalásokat Steve Ballmer kezdeményezte és a Nokia finnekből álló igazgatósága mintegy 50 alkalommal találkozott, mire meghozták az érzelmileg nehéz döntést, hogy megválnak a mobilgyártástól. A tranzakció a titkos tárgyalások folyamán az "Aranyérem Projekt" kódnév alatt futott, a Nokia és a Microsoft pedig egy amerikai és egy finn futóról kapta álnevét - írja a Bloomberg.

2013. szeptember 04. 11:24 | Portfolio

Partnerfigyelő szolgáltatást indít a Citi

300 partnercég információit tudják egyszerre nyomon követni a Citi vállalati ügyfelei az új, díjmentes partnerfigyelő szolgáltatással - olvasható a bank közleményében.

2013. szeptember 04. 09:03 | Portfolio

Itt egy újabb pénztárgép - Lehet válogatni

A kereskedelmi engedélyezési hivatal honlapján tegnap megjelent információk szerint egy újabb cég kapott engedélyt az online kasszák egy új típusának forgalmazására. Ezzel 14-re bővült az engedélyezett kasszák száma.

2013. szeptember 04. 09:00 | Portfolio

Jövő héten mutatja be az Apple az olcsó iPhone-t

Már hivatalos, hogy szeptember 10-én tartja az Apple következő termékbemutatóját, a cég ugyanis tegnap kiküldte meghívóját a sajtónak. Már hetek óta keringenek pletykák azzal kapcsolatban, hogy miről rántja most le a leplet a cég. A várakozások szerint a szokásokkal ellentétben most nem csak egy, hanem több okostelefont is bemutathat.

2013. szeptember 03. 10:44 | Portfolio

Indul a POS-telepítési program, mégis Varga javaslata a téma

A MasterCard finanszírozásában az MNB kezdeményezésére koncentrált piacfejlesztési program indul, amelyben a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Visa Europe is közreműködik. Az 1 millió eurós keretet Fejér megyében teszt jelleggel használják fel arra, hogy kedvezményesen juthassanak hozzá a kereskedők POS-terminálokhoz. Hemberger András, a MasterCard Europe igazgatója csalódott volt amiatt, hogy éppen a társaság által finanszírozott pilot program megkezdése előtt értesült Varga Mihály kártyapiacot szabályozó javaslatáról - hangzott el a jegybankban a programról tartott sajtótájékoztatón.

2013. szeptember 03. 09:10 | Fekete Beatrix

Megveszi a Microsoft a Nokiát: 50%-os pluszban az árfolyam!

Feladja a Nokia a harcot az okostelefonok piacán, ma hajnalban bejelentette a Microsofttal karöltve, hogy az amerikai szoftvergyártó felvásárolja a mobilgyártó üzletágát. A Microsoft pedig, akinek kiemelten fontos a mobilpiaci offenzíva, miután a PC-piac hanyatlik, ezzel a lépéssel "házon belül" tudhatja a mobilgyártást, ahogy az például az Apple-nél is működik. A Microsoft 3,79 milliárd euróért vásárolja meg a Nokia mobil üzletágát, valamint további 1,65 milliárd eurót fizet a szabadalmakért. A hírre 46%-ot emelkedett a ma reggeli kereskedésben a Nokia árfolyama, 4 euró felett járnak a részvények. Ez minden idők legnagyobb napon belüli árfolyamemelkedése a Nokiánál a FactSet adatai szerint.

2013. szeptember 03. 06:20 | Turzó Ádám Pál

A kártyaszabályozás évi hatmilliárdos bukó lesz a bankoknak

Pénteken a PSZÁF-MNB összeolvadásáról szóló salátatörvény egyik eldugott paragrafusában jelent meg az a fontos javaslat, amely összességében évente körülbelül 6 milliárd forintos bevételkieséssel is járhat a hazai bankok számára. A belföldi kártyás tranzakciókra vonatkozó interchange díjak korlátozása ugyanis ennyivel csökkenti szektorszinten a kereskedőktől az elfogadásért cserébe beszedett díjakat. Ha ezt a bevételkiesést a bankok teljesen áthárítják a kártyatulajdonosokra, akkor 6-700 forinttal drágulhatnak az éves kártyadíjak. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a megemelt tranzakciós illeték és az új szabályozás hatására díjköteles lesz a kártyahasználat. Ez pedig fájni fog az ügyfeleknek.

2013. szeptember 02. 12:11 | Portfolio

Itt a fontos javaslat: mindenki bankkártyáját érinti (2.)

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által pénteken benyújtott törvényjavaslat nem csak a PSZÁF MNB-be olvasztásáról, hanem a bankközi jutalékok magyarországi szintjének korlátozásáról is szól. A betéti kártyákra 0,2, a hitelkártyákra 0,3 százalékos interchange lesz érvényes eszerint a belföldi kártyás tranzakciókra.

2013. szeptember 02. 08:36 | Portfolio

Jogi gubanc a pénztárgépek bekötésénél: mi a végső határidő?

Az NGM hatályos rendelete szerint a kereskedők és vendéglátósok már nem használhatják a hagyományos, vagyis az online kapcsolatra alkalmatlan pénztárgépeiket - írja az Index.hu. A minisztérium ugyanis a kasszák NAV-hoz való bekötésének 4 hónapos csúsztatása után megtiltotta ezen gépek szeptember 1-jétől való használatát. Igaz, 30 napos türelmi időt kaptak az adóalanyok. De akkor most december, vagy szeptember vége a határidő?

2013. szeptember 01. 10:27 | Portfolio

Ralizik a Bitcoin - Itt az újabb lufi?

Meredek emelkedésbe váltott a Bitcoin az elmúlt körülbelül 3 hétben, korrekcióról pedig egyelőre szó sincs. Közel 40 százalékkal lett drágább ennyi idő alatt a legkedveltebb virtuális pénz. Mi állhat ennek hátterében?

2013. augusztus 31. 15:57 | MTI

Az autóiparba akar betörni a Nokia

Autóipari üzletágának kiépítésére törekszik a Nokia, a navigációs szolgáltatások mellett valós idejű közlekedési információkat nyújtó, internet-elérést biztosító és zeneszám lejátszó egységként is működő újonnan kifejlesztett beépíthető készülék platformjával.

2013. augusztus 31. 11:29 | Portfolio

Már 13 online kasszából lehet választani

Tegnap a Laurel Számítástechnikai Kft. és a LA Pénztárgép kft. egy-egy új ECO Mini típusú pénztárgépre kapott forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, és még további kiskasszás kérelmek elbírálása van folyamatban - olvasható az NGM sajtóközleményében.

2013. augusztus 30. 19:10 | MTI

Informatikai hiba miatt fizet rekordbírságot egy brókercég

Kína egyik legnagyobb brókercégét, a sanghaji Everbright Securities-t 523 millió jüanra (19,5 milliárd forint) büntették pénteken, volt vezérigazgatóját pedig egy életre eltiltották az szakmától - jelentette a kínai média.

2013. augusztus 30. 18:46 | Portfolio

Megint lehúzza a rolót egy nagy Bitcoin-tőzsde

A hányattatott sorsú Tradehill Bitcoin-tőzsde újra lehúzza a rolót. Pedig 2011-es nyitása után fél évvel is be kellett zárnia a parkettnek, és csak idén márciusban indult el újra a kereskedés. A szűkszavú közleményből annyi derül ki, hogy szabályozói és banki problémáik akadtak.

2013. augusztus 30. 10:44 | Portfolio

Egy újabb mobilvírussal lapátolják a pénzt a bankszámlákról

A Perkele névre keresztelt, újabban feltűnt trójai vírus az asztali számítógépeket és a mobilokat is megfertőzi, és sikeresen el tudja lopni a bankok által a mobilokra küldött biztonsági kódokat is - írja a bankinfosecurity.com. Az adatok birtokában a csalók már képesek megcsapolni a bankszámlákat.

2013. augusztus 30. 06:38 | Portfolio

Jobs vagy Ballmer távozása rengette meg jobban a világot?

Steve Ballmer múlt pénteken váratlanul bejelentette, hogy távozik a Microsoft éléről. A befektetők látszólag örültek a hírnek, több mint 7%-ot emelkedett a Microsoft részvények árfolyama, ekkora emelkedésre négy éve nem volt példa. A tőzsde kegyetlen ítéletet mond a vállalatvezetőkről, nem ritkán szárnyal az árfolyam a cégek első embereinek távozásakor, olyankor azonban zuhannak a jegyzések, amikor ikonikus figurák, a vállalat nevével, stratégiájával "egybeforrt" menedzserek távoznak pozíciójukból. Most 10 hasonlóan emlékezetes sztorit mutatunk be a közelmúltból.

2013. augusztus 29. 15:58 | Portfolio

Milliókat fizethet az MTI a kamatdöntés hibás közlése miatt

Megütheti a bokáját az MTI az e heti kamatdöntés téves közlése miatt, ugyanis az Index PSZÁF által is megerősített értesülése szerint piacfelügyeleti eljárás indul a hírügynökség ellen. Az MTI a kamatdöntésről úgy tudósított, hogy "a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 3,90 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén".

2013. augusztus 29. 13:50 | Portfolio

A Nokia vezére lesz Steve Ballmer utódja?

A Nokia jelenlegi vezérigazgatója, Stephen Elop a legesélyesebb a Microsoft vezérigazgatói székére egy online játékoldalon kötött fogadások alapján - írja a Bloomberg. Steve Ballmer múlt pénteken jelentette be, hogy egy éven belül távozik az amerikai szoftveróriás éléről, egyelőre keresik utódját. A brit Ladbrokes által üzemeltetett online fogadóirodánál még a Microsoftnál dolgozó Kevin Turner, sőt, az Apple vezérigazgatója, Tim Cook is szóba jöhet leendő vezérigazgatóként.

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít